Hogyan tanuljuk meg elnyomni a saját szükségleteinket? Hogyan tanuljuk meg elnyomni a saját szükségleteinket? Sokan felnőttként szembesülnek azzal, hogy nehezen tudják megmondani, mire van szükségük valójában. Nem tudják, mikor kellene pihenni, mikor mondhatnának nemet, vagy mikor lenne joguk kérni. Ez nem velünk született tulajdonság. A saját szükségleteink elnyomását tanuljuk. A szükségletek elnyomása nem döntés, hanem alkalmazkodás Gyerekként mindannyiunknak vannak alapvető érzelmi szükségletei: biztonságra, figyelemre, elfogadásra, megértésre. Ha ezekre a környezet nem tud megfelelően reagálni, a gyerek nem fellázad – hanem alkalmazkodik . Így tanuljuk meg például: nem kimondani, ha valami fáj, nem kérni, mert „úgysem számít”, előbb másokhoz igazodni, mint önmagunkhoz. Ez akkor túlélési stratégia. Felnőttként azonban sokszor már akadály. Amikor a szeretet feltételessé válik Sok ember számára a szeretet összekapcso...

Amikor a túlélésből életet szeretnél – érzelmi kimerülés és kiút Amikor a túlélésből életet szeretnél Van egy pont, amit nehéz pontosan megnevezni. Kívülről talán semmi nem változik, mégis belül megszületik egy gondolat: „Ez így nem élet, csak működés.” Nem feltétlenül történik valami drámai. Nincs összeomlás, nincs látványos fordulat. Csak egy halk, de kitartó belső jelzés, amely egyre gyakrabban figyelmeztet: valami elfáradt benned . A túlélő üzemmód és az érzelmi kimerülés kapcsolata A túlélő üzemmód ideiglenesen hasznos lehet. Segít átvészelni veszteségeket, nehéz családi helyzeteket, hosszú terhelést. A probléma akkor kezdődik, amikor ez az állapot nem átmeneti , hanem az életed alapműködésévé válik. Ilyenkor: nem kérdezed meg magadtól, mire van szükséged, nem engeded meg a valódi pihenést, és megszokod, hogy az életed csak „elviselhető”. Ez az állandó készenlét hosszú távon érzelmi kimerüléshez vezet,...

Amikor mindig te voltál az erős – de sosem kérdezték, hogy bírod Amikor mindig te voltál az erős – de sosem kérdezték, hogy bírod Van egy szerep, amit sokan nem választanak, mégis belenőnek. Nem nevezik ki hivatalosan, nem írják le sehol – egyszerűen csak rád kerül . Te leszel az, aki összetart, aki figyel, aki intéz, aki ott van akkor is, amikor mások hátrébb lépnek. Eleinte talán természetesnek tűnik. Hiszen „meg tudod oldani”. Erős vagy. Terhelhető. Megbízható. Csak idővel derül ki, hogy az erő mögött nem áll kérdés. Nem kérdezik meg, hogy közben te hogy vagy . Az erő ára – amikor az elvárás felülírja az embert Az „erős ember” szerepe alattomos. Nem kérnek – elvárnak . Nem köszönnek meg – megszokják . Amikor pedig próbálsz szólni, jelezni, hogy ez sok, gyakran ezekkel találkozol: „Most nincs más megoldás.” „Te úgyis jobban csinálod.” „Majd később segítünk.” A „később” azonban ritkán érkezik meg. Így válik az erőből kötelesség, a k...

  Mit Várhat El a Szülő a Felnőtt Gyermekétől? – A Kimondatlan Sérülések és Határok Tánca A szülő-gyermek kapcsolat nem szűnik meg, amikor a gyermek felnő. Megváltozik. Azonban sok családban a szerepek nem rendeződnek újra, a határok elmosódnak, és évtizedek óta hordozott, ki nem mondott sérelmek kezdenek működni a háttérben – látszólag ok nélkül. Meddig terjed a szülő elvárása? Mikor túl sok? Mennyit vállalhat a felnőtt gyermek? Mikor válik a gondoskodás bűntudattá, és a szeretet kötelességgé? Erről szól ez a bejegyzés. 1. A kimondatlan gyermekkori sérelmek, amik felnőttként viselkedésben jelentkeznek Nem minden seb vérzik látványosan. Sokszor egy felnőtt gyermek viselkedésében tükröződnek olyan gyermekkori hiányok és fájdalmak, amiket sosem mondott ki: Példák: Távolságtartás: nem telefonál, ritkán látogat – a szülő ridegségnek érzi, pedig gyakran gyermekkori elutasításra vagy kontrollra adott válasz. Indokolatlan feszültség: bármilyen beszélgetés konfliktusba fordu...

  A gyermekkori sebek súlya – amikor a múlt nem enged, és a megbocsátás szabaddá tesz” Gyerekként sok mindenre nem volt ráhatásunk. Nem mi választottuk a szüleinket, a testvéreinket, az otthon légkörét, a kimondott vagy ki nem mondott szavakat. Csak próbáltunk alkalmazkodni – túlélni. És van, aki már gyerekként úgy érezte, ő valahogy mindig kilóg a sorból. Nem értik. Másként bánnak vele. Kérdőre vonják, büntetik, elhallgattatják, miközben másokat felmentenek, mentegetnek. Ő a „fekete bárány”. Aki túl érzékeny. Túl hangos. Túl sok. Vagy épp láthatatlan. Ez a szerep nem választás volt – hanem bélyeg. Egy mély belső bizonytalanság forrása, ami felnőttként is velünk marad. És ami miatt újra meg újra kételkedünk magunkban, még akkor is, ha mások már rég elismerték, értékelik, becsülik azt, akik vagyunk. Amikor a sérelmek haraggá érnek… és bosszúvágygá Sokáig némán tűrjük. Aztán eljön az a pont, amikor túlcsordul. Ez lehet fiatal felnőttként, amikor végre önálló életet kezdünk, é...

Mit jelent önazonosnak lenni?  Egy újraértelmezés azoknak, akik nem akarnak tovább mások elvárásai szerint élni Hallottad már ezeket a mondatokat? „Csak légy önmagad!” „Ne foglalkozz másokkal, maradj önazonos!” „Aki önazonos, azt nem lehet manipulálni.” De vajon  tényleg tudjuk, mit jelent önazonosnak lenni ? Vagy csak használjuk ezt a szót, mint valami spirituális díszletet, miközben belül egyre távolabb sodródunk saját magunktól? Most ideje visszahozni a jelentést a szó mögé. 🔎 Mi az önazonosság valódi jelentése? Az önazonosság nem egy végleges állapot, nem valami „elérendő cél”. Nem arról szól, hogy mindig magabiztos vagy, és sosem kételkedsz. Hanem arról, hogy  mered érzékelni a saját belső valóságodat , és nem nyomod el azt mások kedvéért. Önazonos vagy, amikor: nem csak tudod, hogy mit érzel, hanem meg is engeded magadnak azt. amit mondasz, az megegyezik azzal, amit valójában gondolsz. vállalod a saját tempódat, igényeidet, határaidat – akkor is, ha ez másnak kénye...